2015. július 8., szerda

2.Fejezet : Dave




2.Fejezet

Dave

A Highway To Hell című számra riadtam fel a pláza kávézójában. A bárpultnál ott ült Marianne. Én pedig az egyik puffos széken feküdtem. A bár szokatlanul sötét volt. Egy lámpa sem volt felkapcsolva. Csak az elbarikádozott ablakon beszűrődő fény világította be a kávézó falait. Felültem az fekvésből, majd a rendőrnő felé fordultam.
- Mi történt velem? – kérdeztem tőle, de rám se nézett, és csak a pultot bámulta. – Kérem, mondjon valamit! – Kérésemre megfordult, és láttam, hogy az arca tele van hegekkel, és az egyik szeme vérben úszik.
- Szóval felébredtél végre. Alig tudtalak kimenekíteni a karmuk közül. Szépen el is bántak az arcommal. – Marianne az arcára mutatott. – Valamiért minden áron téged akartak. Minden befagyott körülöttük miután elájultál, és a hóvihar abbamaradt. Az egész utca egy jégverem lett. Azok a szörnyek a kocsik alól, kukákból, ház ablakiból kimászva indultak meg felénk. A sok kis csupasz, és gusztustalan lény között pedig volt egy hatalmas. A feje valami keresztféleség volt. A kereszt közepén pedig egy hatalmas fekete lyuk tátongott. A fegyveremből minden golyó kifogyott, de hiába kaptak golyót nem lett semmi bajuk. Gyorsak voltak, és épp hogy pár másodpercen múlt, hogy ne vigyenek téged magukkal. Sikerült elvonszolnom téged a kocsiba, és ahogyan csak tudtam nyomtam a gázt. A jeges úton majdnem neki csúsztunk egy oszlopnak. Végül belehajtottam a pláza bejáratába, és ide, a kávézóba besiettem. Pár üvegszilánk megsértette az arcom. A szememet pedig az egyik kis rohadék intézte el mikor a hátamra ugrott. Alig tudtam levakarni magamról. Sehol nem volt senki. A rádióm teljesen halott. Nincs áram, és csak ez a rohadt rádió működik, amiből folyamatosan csak ez a szar zene szól. – Érdeklődve hallgattam végig a rendőrnő monológját, és kissé nehezen, de hittem neki. Úgy látszik a látomás nem volt valótlan. De vajon mi okozhatja mind ezt?
- Most hova tovább? – tettem fel a kérdést.
- Igazándiból még nem találtam ki. Egy ideje minden csöndes. Három óráig voltál kiütve.
- Vajon mi történhetett a barátaimmal és a szüleimmel? Meg kell tudnom, hogy jól vannak-e. Én kimegyek.
- Ne legyél bolond! Várjuk meg az erősítést! Pár órán belül itt kell lenniük. – állt fel a helyéről a rendőrnő, amikor az elbarikádozott ajtó felé indultam.
- Nem lehet biztos benne, hogy bárki is utánunk jön ebben a fagyos időben. Tegyen, amit akar. Én kimegyek, és megkeresem a barátaimat. – Azzal elpakoltam a barikádot, majd a kezembe vettem a földön lévő golfütőt.
- Sok sikert. Ha találsz, valamit gyere ide vissza. – mondta a rendőrnő búcsúzóul.


Kilépve megláttam a pláza bejáratánál szétroncsolt rendőrautót. A szívem hevesen vert. Az egész pláza üres, és sötét volt e mellet pedig hűvös. Kinti süvítő szél hangja pedig kicsit sem segítet, hogy megnyugodjak. Elindultam a mozgólépcsőn, ami már nem mozgott, hogy felmenjek oda ahol Eddy-éket hagytam. Felsétáltam hát, majd befordultam, és láttam, hogy az egész étterem üres. Odasétáltam az asztalunkhoz, és megláttam, hogy a Zoeynak vett nyaklánc most ott hever a pulton.
Eltettem az oldalzsebembe, majd elővettem a telefonomat, hogy világítsak vele, mert már alig láttam valamit.
A távolban mozgásokat halottam, majd hirtelen az egyik étkező rész üvege kitört és mögötte minden elkezdett befagyni, így rohanni kezdtem vissza a kávézóba. Rohantam, ahogy csak tudtam, amikor is a kávézó felé vezető út teljesen el lett zárva egy hatalmas jégfallal.
Megfordultam, és felmértem a helyzetem. Ziháltam, és remegett a lábam, de gyorsan cselekednem kellett. Nem volt idő a szarakodásra. Megláttam a jobb oldali falon egy kisebb nyílást. Úgy döntöttem, hogy oda menekülök, legyen ott bármi, de legalább van esélyem. Így bemásztam a lyukon, másztam és másztam majd egy raktárban találtam magam. Takarítószerek, és felmosók között. Felálltam, és kinyitottam ajtót, ami egyenesen az utcára vezetett.

Az egész város ködbe burkolózott. Habár nem volt vakító és láthatatlan, de félelmetes volt. Már nem éreztem annyira nagyon nagy fagyott csak egy kis hűvösséget. A háztömbök falai most máshogy néztek ki. Aztán magam mögé néztem. A döbbenettől a földbe gyökerezett a lábam. Szép napsütés, és élet. Emberek sétáltak a járda két szélén. Kávézó asztaloknál ültek, biciklivel közlekedtek. De mintha egy vizes, vagy inkább jeges fal elválasztott volna engem tőlük. Aztán a távolban megláttam egy alakot. Fekete szemével rám - rám pislogott. Arca csontos alakjával jobbra és balra biccentett, majd mögötte minden darabjaira tört. Szinte porrá lett a szélben. A kezét jobbra suhintotta mire egy egész épület romokban a semmibe veszet. Az emberek a szemem előtt váltak holttá és alakultak át csúfos szörnyeteggé. Majd amikor oda ért a jégfalhoz mélyen a szemembe nézett. A lábaim a földbe gyökereztek. Nem tudtam megmoccanni. Egy jeges fal választott el minket, de csak pár centire voltunk egymástól. Ekkor felírt valamit a jeges falra, amit fordítva az az tükörben láttam, de el tudtam olvasni: „DAVE”
Ez után a jeges fal darabjaira tört, a levegőben egyszer csak semmivé lett, és a mögötte lévő élet egyé vált a ködös várossal. Az emberek már nem voltak ott. Az alak is eltűnt, de úgy éreztem, hogy ahol vagyok az nem a valós világ. Dave? Mit jelenthet ez a név? Az ő neve lehet?
Körülnéztem az utcán, majd észre vettem egy autót, ami szokatlanul jó állapotban volt. Nem volt befagyva, nem volt roncs. Habár még jogosítvánnyal nem rendelkeztem, azért rengetegszer vezethettem a nevelőapám autóját. Az apám, Peter a kormányzó, így sok olyan dolgot megtehettem és kipróbálhattam az életemben, amit más gyerek a városban nem. Úgy döntöttem el fogok menni haza, és megnézem a szüleim itt vannak-e ebben a világban. Nem találom a szavakat, hogy leírjam, miért tudom, hogy ahol vagyok az nem a valóság világa. A barátaim, a szüleim és Marianne is eltűnt és egyedül maradtam.
Beszálltam a nyitva lévő autóba, ami üresen jelezte a tankot, de mégis elindult. Mikor a visszapillantóba néztem láttam, hogy a többi autó alól ezek a gyors szörnyek kimásznak, így rá kellet taposnom a gázra. Hirtelen befordultam az egyik utca sarkon, amikor is
PUFF! Neki mentem egy óriási jégfalnak és elvesztettem az eszméletemet.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tegnap óriási vihar volt, áramszünettel együtt, hagyott is pusztítást maga után az udvaron, meg úgy mindenfelé, szóval nem tudtam írni, de itt vagyok már.
    A rész nagyon tetszik, csak egy kicsit rövidnek érzem, bár lehet, hogy azért, mert most kezdett a legizgalmasabbá válni. Megjelent ám itt valaki, aki ismerős nekem, már a fejezet címénél észrevettem ám, hogy a Dave név szerepel ott, Örülök, hogy viszont láthatom őt, bár már látom, hogy mi lett belőle, miután elvesztett mindenkit, az igazi démon barátját láthatjuk most már.
    Kicsit megdöbbentő volt a változást látni, és a rész is félelmetes volt, csak úgy pörögtek az események, nagyon tetszett és magával ragadott.:)
    Már most alig várom a következő részt!:)
    Üdv: Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt is bazinagy volt. Nem volt áram kb öt percig. Örülök, hogy megérkeztél. Mindig rád várok :' D DE tényleg!
      Igen, Davet jól látod. A következő rész még rejtélyesebb, és izgibb lesz, ezt garantálom!

      Törlés